Hogyan lesz az idealizmusból fásultság és apátia?
A kiégés IV. rész
A kiégésnek több fázisa van. Nem árt odafigyelni ezekre, ugyanis – mint minden esetben – a betegség megelőzése itt is sokkal egyszerűbb, mint az utólagos kezelés. Összeállításunk negyedik, befejező részében tekintsük át ezeket a stádiumokat!
Az első fázis megtévesztő. Azt hihetnénk, minden rendben. Olyan, akár a körhinta, hiszen az ember még élvezheti is a repülést körbe-körbe - ám egy idő után könnyen elszédülhet és hányingere lesz. Ezt a különös első periódust a szaknyelv idealista korszaknak nevezi. Ekkor maximálisan a feladatra koncentrálunk, ami az életünket mozgásban tartja. Az emberek és a történések, a teljesítményünk fokozása elragadtatott állapotban tartanak bennünket. Élvezzük a munkánkat, és a magánélet másodlagossá válik. Ilyenkor mondjuk a munkakapcsolatainknak, hogy bármikor hívhatnak, ilyenkor vagyunk képtelenek szerelmeskedés közben kiiktatni a gondolatainkból a teendők sűrű listáját. És ilyenkor következik be, hogy mindent, ami feladataink elvégzéséhez köt bennünket személyes élményként élünk meg. A kudarcokat pedig életünk végzetes katasztrófájaként értékeljük.
Ezt a szakaszt váltja a realizmus és munkaszeretet fázisa. Itt még könnyű kiszállni. Sőt! Talán itt a legkönnyebb. Mert ugyan megvan az érdeklődés és a nyitottság, de az önfeláldozás helyett inkább az együttműködésre koncentrálunk. Ekkor képesek vagyunk különbséget tenni a jogos és a teljesíthetetlen között. Ha azonban ezen a (holt)ponton átbillenünk, bekövetkezik a stagnálás és kiábrándulás fázisa. Jó, ha tudjuk: a lejtő tetején vagyunk, de egyre kevesebb választ el bennünket az aljától. Önértékelési zavaraink lesznek, érzelmileg labilissá válunk, és könnyen indulatba jövünk akár attól is, ha valaki egyel több cukrot tesz a kávénkba. A teljesítménykényszerhez egyre görcsösebben ragaszkodunk, és minél jobban szeretnénk teljesíteni, annál kevésbé sikerül. Ekkor jelentkeznek először a kompenzációs jelek: többet alszunk a megszokottnál, ám ennek ellenére fáradtabbak vagyunk, mint annak előtte. Nem tudunk ellenállni az evésnek, és azon kapjuk magunkat, hogy folyamatosan a hűtőszekrény körül járnak a gondolataink, amiért persze duplán is bűntudatunk van: egyrészt mert az evés elveszi az időnket a munkától, másrészt pedig a külsőnkön kezd látszódni torkosságunk.
Ebben az állapotban nehéz kordában tartani a dolgok menetét, és nagyon könnyen beáll az apátia / fásultság fázisa és/vagy a pálya elhagyása. Ekkor már érzékelhetően romlik a koncentrációs készség és a memória. Képtelenek vagyunk betartani a határidőket, az összetettebb feladatokkal pedig rendkívüli erőfeszítések árán tudunk csak megbirkózni – ha egyáltalán ez sikerül. Elszállnak a kreatív energiák, és a környezetünk egyre nehezebben képes elviselni bennünket.
A kiégés fázisai nemcsak a munkánkkal kapcsolatban mutatkoznak meg. A párkapcsolatunk alakulása, a szexualitásunk elhamvadása talán a legárulkodóbb üzenet a problémánk mibenlétéről. De más fiziológiás panaszaink is lehetnek természetesen: szorító érzés a mellkasban, gyorsabb változása. pulzus, rendszeres émelygés, emésztési zavarok és ezzel együtt a testsúly.
Ha a leírtak alapján az a benyomásod támadt, hogy téged is érint ez a probléma, akkor ne hagyd magad, tegyél ellene. Azonban semmiképp sem szerencsés, ha a gyógyulásba ugyanolyan vehemenciával veted magad, mint korábban a munkába. Inkább fogd fel játékként, és igyekezz élvezni azt! Ha úgy érzed, képtelen vagy boldogulni az egyes feladatokkal, kérj segítséget pszichológustól vagy egy szupervízortól!
Ne feledd: bár a kiégés gyógyítható, ám megelőzni jóval egyszerűbb!