Kivédhető-e a kellemetlen bőrbetegség? - Legfrissebb

Kivédhető-e a kellemetlen bőrbetegség?

Kivédhető-e a kellemetlen bőrbetegség?

Elsősorban kisgyermekek bőrelváltozásaként közismert, de a felnőttek jelentős százalékának is komoly kellemetlenségeket okoz az ekcéma. Mi okozza, és hogyan védekezhetünk e kellemetlen betegséggel szemben?

Beszélhetünk egyfelől a gyermekkori, másrészről a felnőttkori ekcémáról. A gyermekkori ekcéma általában veleszületett bőrtúlérzékenység, mely általában tej- és tojásallergiával kezdődik, emellé rakódnak le később a bőrtünetek. Külső tényezők a gyermekkori ekcéma kialakulásában még nem játszanak szerepet, tehát nem allergiás reakciókról van szó: ez inkább egyfajta túlérzékenység a mosóporokkal, tusfürdőkkel, egyéb kozmetikumokkal szemben. A felnőttkori megbetegedésekben valamilyen külső anyagnak van szerepe: a bőr nap mint nap érintkezik valamely anyaggal, és ez allergiás reakciókat vált ki.

A gyermekkori ekcémának is sok fajtája van, de a kisbabáknál általában a feszítőfelszíneken, a karokon, lábakon jelennek meg az elváltozások, az 1-2 éves gyerekeknél viszont már inkább a hajlatokban jellemzőek ezek az égő, kiszáradt, hámló foltok. A felnőttkori ekcéma elsősorban azokon a felületeken jelenik meg, amelyik sokat érintkezik a szóban forgó allergénnel. Utóbbi rendkívül sokféle anyag lehet: tipikusan ilyen szokott lenni a cement, az olaj, a gumi vagy egyes fémek – például nőknél a bizsuk – , de bizonyos kozmetikumok is ekcémás reakciókat válthatnak ki a szervezetből.

A gyerekek 60-70 százalékban kinövik az ekcémát, mert az immunrendszerük fejlődik, megerősödik, és a szervezet elkezd tudni védekezni a szervezet azokkal a tényezőkkel szemben, melyek ellen korábban nem tudott. Ugyanakkor az ekcémás gyerekek nagyobb százalékban lesznek felnőtt korukban légúti allergiások, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy a felnőttkori ekcémára is nagyobb hajlamot mutatnak. A népesség egyre nagyobb százaléka allergiás, így minden korosztályban egyre több az ekcémás elváltozás.

A betegség ellen a gyerekeknél nem lehet védekezni, hiszen alapvetően genetikai eredetű megbetegedésekről beszélünk. A gyerekeknél egyébként is létezik egyfajta „allergiás menetelés”: mint mondtam, ez az egész tej- és tojásallergiával kezdődik, és később elsősorban azokból lesznek a légúti allergiától szenvedők, akik hajlamosak voltak az ekcémára. Ha az egyik szülő allergiás, 40 százalékos az esélye annak, hogy a gyermek is az lesz, ha pedig mindkét szülő az, 80 százalék.

Az ekcémás bőr eleinte „csak” viszket, száraz, hámlik és vörös, akut esetben azonban már inkább bőrgyulladásról beszélünk, miután pedig a betegség krónikussá vált, már be is repedezik, vérzik a bőr. Ez egyfelől nagyon fájdalmas, másrészt ha a bőr berepedezik, a fertőzések veszélye mindenképpen megnő, hiszen a sérült hámréteg alá sokkal könnyebben be tudnak férkőzni a baktériumok, gombák és egyéb kórokozók. Ez a kockázat egyébként már a kisbabák esetében is megvan. Ha az ekcéma felülfertőződik gombával vagy baktériummal, tovább is terjedhet akár az egész testfelületre, de ugyanígy akkor is, ha a bőr nagyobb része érintkezik az allergiás reakciókat kiváltó anyaggal. Ha a megbetegedés 1-2 éven át fennáll, krónikus ekcémáról beszélünk.

Ami a kezelést illeti, mindenekelőtt fel kell kutatni a tünetet kiváltó allergént, hiszen hiába kezeljük az ekcémát, ha a beteg eközben és ezután is állandóan kontaktusban van a kiváltó anyaggal. Mindenképpen allergiavizsgálatra van szükség, de erre csak a bőr tünetmentesítését követően kerülhet sor. Ha feltártuk a háttérben húzódó okot, jöhet a kezelés. Az ekcéma esetében a leggyakoribb allergiavizsgálat a vegyianyag-teszt, amikor 23 anyag mintáját tapasztják az ember hátára. Ezek mind-mind a hétköznapi környezetben megtalálható anyagok, az eredmény pedig 24, 48 vagy 72 órán belül olvasható le, vagyis nem egy rövid vizsgálatról van szó. Az allergia akkor mutatkozik, ha a bőr megjegyzi az adott allergént, és még a tapasz eltávolítását követően is reakciókat mutat.

Az elsődleges terápia szinte minden esetben valamilyen szteroidos krém, amit hosszabb távon nem tanácsos alkalmazni a káros mellékhatások miatt, de egyszerűen nincs más fegyver, a kezdeti szakaszban nem lehet másként védekezni az ekcéma ellen. Ezeket a krémeket ugyanakkor lehet hígítani. A mai szteroidok persze már nem olyanok, mint a régiek, melyek között akadt, ami hosszabb alkalmazást követően bőrsorvadást okozott, önfenntartóvá téve ezáltal az egész ekcémás folyamatot, megnyitva az utat a legkülönfélébb fertőzések előtt.

A gyerekeknél gyakran megpróbálják csökkenteni a bevitt tej- és tojásmennyiséget, de az én tapasztalatom nem támasztja alá, hogy ez megoldást jelentene. Az ekcéma ugyanis nem múlik el ettől, és ha ezután ismét több tejet kap a kicsi, akkor sem lehet drámai romlást tapasztalni. Felnőtt korban talán még kevésbé lehet általános érvényű életmód-tanácsokat adni. Ugyanakkor a bőrtüneteknél általános, hogy az olajos, illetve erősen fűszeres ételek semmiképpen sem használnak a bőr állapotának, és ugyanígy az idegrendszer túlterheltsége, a stressz, a hajszoltság is nagyon sokat árt neki. Ez az ekcéma esetében is áll. Emellett fontos odafigyelni a kozmetikumok minőségére is. Ma már egyre több az allergén-mentes kozmetikum úgy konzerváló anyagait, mint színezékét vagy illatanyagát tekintve. Inkább tanácsos ezeket használni.

Kapcsolat:

Impresszum Médiaajánlat Created by: Admind.hu