Vers a pokolból
A depresszió
Eddig mindig élni szerettem
A kínszenvedést félretettem
És most hónapjaim nem nyitnak egy kicsiny ablakot
Ahol legalább képzeletben szabad vagyok
Nem tudom éveim vannak-e hátra
Vagy csak napjaim
De élni nem kívánok
Úgy szorongat a kín.
Körülfog és kibélel a depresszió
Gyorsan elpusztulnom az volna jó.
Az élőknek jó életet kívánok.
Latinovits, József Attila? Vajon ők miért adták fel? „Minden ember boldog akar lenni...” fogalmazza meg a régi sláger mindannyiunk egyetemes vágyát. Úgy tűnik ez a vágyunk nem nagyon teljesül, hiszen a különböző epidemiológiai vizsgálatok szerint minden 5. ember depressziós.
A köznyelv sokkal általánosabban használja a depresszió kifejezést. Bele érti a szomorúságot, a bánatot, a bút, a rosszkedvet, rossz hangulatot, az elkeseredést, a csalódást, a veszteségérzést, stb. Így kissé leegyszerűsítő módon a hangulataink változásait könnyen betegségként éli meg.
Mégtöbben vannak, akik ha nem is tudják érzéseiket a fentebb említett kategóriákba besorolni, hanem egyszerűen „rosszul érzik magukat a bőrükben”. Ilyenkor eszükbe nem jut lelki betegségre gondolni. Gyengeségnek, szégyenleni való helyzetnek, állapotnak élik meg érzésüket. Sok esetben testi panaszaik hátterében is ezek a lelki folyamatok lelhetők fel.
Az orvosi értelemben vett (tehát felismerhető és hatékonyan gyógyítható) depresszió korunk egyik leggyakoribb betegsége. Nem azonos a rossz társadalmi közérzet által okozott többnyire jogos és motivált bosszúsággal. Ezt igazolja az a tapasztalat is, hogy az igen nehéz körülmények között élők többsége nem depressziós, míg a depresszióban szenvedők jelentős hányada az átlagnál lényegesen jobb körülmények között él. Család- és ikervizsgálatok által egyértelműen bizonyították, hogy inkább genetikai-biológiai hajlam a felelős a kialakulásáért s nem a nevelési vagy szociális kondicionálás.
A rossz közérzet önmagában még nem maga a nyavalya. Az normális dolog, hogy ha veszteség ér valakit, szomorú és fájdalmat érez. Azonban ha a lelki egyensúly hosszabb idő elteltével sem billen helyre, s ha emiatt a beteg képtelen visszazökkenni a megszokott kerékvágásba - ideje riadót fújni.
A vészjelek:
- tartós szomorúság
- levertség
- érdektelenség az élet minden területén
- negatív gondolatok
- nyugtalanság
- pesszimizmus
- fáradékonyság
A depressziós ember gyakran szétszórt, képtelen bármire is odafigyelni, esetleg feledékeny. Csúnyának, butának, értéktelennek vagy bűnösnek tartja magát. A betegek 5-10 százalékával csak egyszer esik meg a baj, 65-70 százalékával viszont többször is.
Annak ellenére, hogy a depressziók kezelésének lehetőségei ma már meglehetősen jók, a betegek jelentős hányada nem is tudja, milyen betegségben szenved, sőt sok depressziós beteg jellem-gyengeségnek, meghasonlottságnak, esetleg külső tényezőknek tulajdonítja az állapotot.
Kérek mindenkit, hogy figyeljünk oda egymásra ebben a rohanó világban. Tudom, hogy nem könnyű és ezt a saját bőrömön tapasztalom, de életeket menthetünk meg.